Készíts filmet kőbányáról! (Szeresd a családod, szeresd Kőbányát!)

Sajátos nevelést igénylő (enyhén fogyatékos, beilleszkedési zavarral küzdő) gyerekek identitásnevelését tűztem ki célul. Nemzeti hovatartozás, a történelmi tudat, a vallási és kulturális identitás erősítése nem könnyű feladat, miközben az önképük, jövőképük is meglehetősen homályos. A megfelelő én-ismeretet, a közvetlen élőhely történelmi szellemének ismeretével kívántuk fejleszteni. Legyen, a lakóhely a legkedvesebb az ott élőnek különösen akkor, ha olyan érdekes, gazdag és nagyszerű múlttal, és történelmi személyekkel bír, mint Kőbánya. A motiváló erő ezen esetben: Készíts filmet Kőbányáról! Ehhez azonban meg kell tanulni a filmkészítés technikáját a fényképtől a vágásig, az operatőrségtől a riporterségig, miközben bebarangoltuk Kőbányát, és saját lelkünket. Kiderült, hogy a lakóhely, a család nem más, mint egy élő múzeum, ahol meg kell találni a benne rejtőző műtárgyakat. Emellett tudatosan elővettünk régi szokásokat, amely bár avíttnak tűnhetett, mégis hordoz hagyományaiban olyan erkölcs szabályokat, lelki finomságokat amely, ha megérinti a gyermeket talán egyszer-egyszer, vagy tán gyakran használni is fogja, de biztos, hogy hall róla...
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése