Angyali üdvözlet



Az ezüst gömbök, arany girlandok, légies selymek és hófehér tollak mindenkiből angyalt varázsoltak a Miskolci Galéria rendhagyó karácsonyi foglalkozásán.

Ezzel az ünnepi képeslappal köszönjük az eddig elküldött beszámolókat, és kívánunk minden kollégának boldog és múzeumpedagógiai élményekben gazdag új esztendőt!

Joó Emese, Éliás István - szerkesztők
2010. december 31.

Az ördöglakat készítés nem ördöngősség!

Az Iparművészeti Múzeum Fordul a kocka! című múzeumi óráin 2010 szeptemberétől kezdtünk el általános iskolásokkal ördöglakatot készíteni, amire főleg kicsik: alsó tagozatosok jöttek szívesen. A kezdetben használt, mutatós vörös- és sárgaréz drótot könnyebben hajlítható alumíniumra cseréltük, de gyakran így sem sikerült a gyerekekkel a kívánt eredményt elérnünk. A lakatok vagy formátlanok lettek, vagy nem működtek, és csak komoly segítséggel, egyesével sikerült az óra végére helyrehozni őket. Mivel láthatóan nem a feladat volt nehéz, hanem az aprócska tárgy készítésének csoportos tanítása, néhány alkalom után úgy döntöttünk, hogy a siker érdekében az ördöglakat készítés egyes fázisait nagy méretű diaképen, rövid magyarázattal és ábrával együtt, gyakorlatilag lépésről-lépésre kivetítjük a falra, és eszerint fogunk együtt haladni. A szerszámok bemutatásával kezdtük, majd minden hajlítási fázist külön képkockán mutattunk be. A korábban szóban magyarázott és kézben megmutatott le-föl, kívül-belül és derékszög-kör hajlítás ekkor egyszeriben érthetővé és követhetővé vált minden gyermek számára. Ettől kezdve szebbnél szebb, sokszor egyénien cifrázott, jól működő ördöglakatok születtek, és visszatérhettünk a keményebb és látványosabb vörösrézhez is.
Tóth Mariann - Iparművészeti Múzeum
2010. december 15.

Művészeti aukció, avagy Rejtett ritkaságok a Szolnoki Képtárban!?

Érdekel a képzőművészeti árverés? Szeretnéd megtudni, mit rejt a Szolnoki Képtár? Izgalmas játékra vágysz?
A Damjanich János Múzeum új múzeumpedagógiai „doboza” a SZOLNOKI KÉP-TÁR-MUTATÓ egyszerre kínálja mind ezt.
Művészeti árverést, ahol létrehozhatod saját képgalériád, licitálhatsz a képekre, ízlésednek megfelelően alakíthatod ki saját műtárgykollekciód.
Tudáspróbát, melyben új ismereteket szerezhetsz, gyarapíthatod tudásod a Szolnoki Művésztelepről.
Társasjátékot, mely különös kalandra hívja a képzőművészet iránt érdeklődőket. Meglévő festményeiddel elindulhatsz a műgyűjtők érdekes és változatos világába. Cserélhetsz más gyűjtőkkel, kockáztathatsz, új képeket szerezhetsz. Itt aztán kipróbálhatod, milyen ravasz és milyen jó stratéga vagy!
A játékos doboz három részre tagolódik, melyek megértéséhez játékszabály és ismertető füzet ad támpontokat. Az egységek külön-külön is játszhatók, de akár egybefüggően is, annak megfelelően, hogy az érdeklődő mennyi időt szán rá, mennyi kedvet érez hozzá.
Kaposvári Gyöngyi, Pató Mária, Zsolnay László - Damjanich János Múzeum
2010. december 7.

Pixelekből emelt emlékművek

A Ludwig Múzeum 2009-es programjában szereplő fotókiállításokhoz kapcsolódva elindítottunk egy hosszú távú pedagógiai projektet, ami elfeledett történetek megidézéséről, újraírásáról szól. A projekt keretében középiskolások helyi archívumokból, családi albumokból keresnek régi képeket, amiknek elkészítik a „kortárs”, jelenkori megfelelőjét egy személyes kis leírást is mellékelve a képpárokhoz.
A program illeszkedik a tanév menetéhez. A tavalyi résztvevők által készített fotók és szövegek felkerültek egy weblapra, a legjobbakból pedig megjelentettük a Ludwig Füzetek 6. kiadványunkat képeslapokra szedhető formátumban (a képen ebből látható egy lap).
A csapatok munkáját kezdetektől végig fotós és számítógépes szakértői konzultációk segítették. Zárásként egy konferenciát szerveztünk, ahol meghívott előadók mellett a koordináló tanárok is megoszthatták tapasztalataikat, javaslataikat.
Nagy örömünkre a tavalyi diákcsoportokból többen is visszatértek, hogy az idei tanévben is folytassák a munkát. Úgy gondolom, ez önmagában is sikert jelent ennél a nehezen elérhető korosztálynál!
Szira Henrietta, a projekt koordinátora - Ludwig Múzeum
2010. december 4.

Előkerült egy kortörténeti dokumentum: Herceg Egérváry Elemér naplója!

Marci az oka mindennek. Mármint a kisfiam, Reményi Márton, aki miatt tavaly ősszel, suli után, a játszótéren ülve belekezdtem a gödöllői kastély mesekönyvesítésébe. Marci az ötleteivel szerzőtársként is beszállt a projektbe és konzulensként is jól működött, amikor már Ferenc Tamás illusztrációit teregettem mindenütt. Úgy képzeltem, ha egy hiteles és szerethető szemtanú, Herceg Egérváry Elemér történetébe csomagolom mindazt, ami egy gyerek számára is érdekes lehet a kastélyról, akkor nem csak a kicsik, de a felnőtte(bbe)k is szívesen veszik majd kézbe a helyenként csak hangos röhögéssel olvasható mesét.
A mese már munka közben nagy rajongótáborra tett szert: a kötet lektora, F. Dózsa Katalin és a kollégák lelkesen várták az újabb részleteket, és segítettek finomítani minden apró mozzanatot. A kastély macskája, az iwiw-oldallal rendelkező báró Kastélyházy Sándor viszont a tőle megszokott egykedvűséggel vette tudomásul, hogy ükapja 19. századi kalandjai egy mesekönyvben látnak napvilágot…
Faludi Ildikó, muzeológus - Gödöllői Királyi Kastély Múzeum
2010. december 03.

Barangolások a Peleházban

A „Barangolások a Peleházban” című iskolai és családi foglalkoztató füzetünkkel elsősorban a 7-10 éves kisdiákokat, továbbá tanáraikat és szüleiket kívánjuk a lillafüredi Herman Ottó Emlékház felújított állandó kiállításában kalauzolni.
A kiadvány Herman Ottó életének és munkásságának kiemelt állomásait közvetlen hangnemben, az alsó tagozatos korosztálynak megfelelő nyelvezettel és tartalommal mutatja be. A rövid leíró részeket változatos, játékos feladatok követik, amelyek rácsodálkozást kínálnak a tárlatra, de továbbgondolásra is ösztönöznek. Az utolsó oldalakon a közös élményszerzést elősegítendő családi totó található, valamint fotókon is megjelenített megoldások irodalmi ajánlóval. Az írásos feladatokat további tevékenységre inspiráló mellékletek egészítik ki térképpel, makettel, kivágóval és képeslapokkal. A korabeli fényképekkel gazdagon illusztrált füzet gyermekbarát grafikai kivitelezése mellett Pele Pali figurája hívja felfedezőútra a gyerekeket.
Szerzők: Kurta Mihály – Marosi Ágnes – Tóth Arnold
Marosi Ágnes – Herman Ottó Múzeum
2010. november 22.

Pompeii - Az eltemetett város

A képen az Erkel Ferenc Általános Iskola 6.a és 6. b osztályai által készített pompeii stílusú freskó látható.
A gyerekek - 266 másik csapattal együtt - a Szépművészeti Múzeum Antik Osztálya által meghirdetett, a 2009/10-es tanév folyamán zajló levelező pályázaton vettek részt, amelyre általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos csoportjai nevezhettek.
A résztvevő gyerekeket videoüzeneteken és leveleken keresztül egy Vendel Vero nevű fiktív figura igyekezett megismertetni a 79-ben vulkánkitörés által eltemetett Pompeii egykori mindennapjaival és kultúrájával. A pályázat utolsó feladataként a csapatoknak egy pompeii stílusú freskót kellett elkészíteniük. A mellékelt fényképen egy nyertes csoport munkája látható (további információk).
A feladatokat az Antik Osztály munkatársai (Birkás Éva, Böhler Nóra, Kevély Flóra, Lakatos Szilvia, Nagy Árpád Miklós és Parlagi Gáspár) együtt írták, a pályázat ötletgazdája az Antik Osztály vezetője, Nagy Árpád Miklós volt.
Kevély Flóra - Szépművészeti Múzeum Antik Osztály
2010. október 1.

Fényvesztés és szemfényvesztés

A kiadvány Markus Schinwald Zsebtörténet című kiállításához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások leírását tartalmazza. A Műcsarnokban és a budapesti iskolákban 2009-ben megvalósított több részből álló program általános- és középiskolásokkal ismertette meg az analóg fotós technikákat, eljárásokat, valamint bővítette ismereteiket a nap mint nap használt digitális fényképezés terén, és megismertette őket ennek további lehetőségeivel. A teljes múzeumpedagógia program leírása mellet e technikák, eljárások és lehetőségek részletes bemutatását tartalmazza a kiadvány, mely segítségül szolgál a fotózás tanításában szülőknek, pedagógusoknak, múzeumpedagógusoknak egyaránt.
Koncepció és megvalósítás: Szabics Ágnes
Szabics Ágnes - Műcsarnok
2010. szeptember 23.

A Duna Múzeummal dolgoztak - Múzeumi projektmunka kisiskolásoknak

A Duna Múzeum egy korábbi akcióját indította újra 2009-ben Gróhné Illés Ildikó múzeumpedagógus Dolgozz velünk! címmel. Helyi iskolák alsó tagozatosaiból álló csapatok jelentkezhettek, és fél éven keresztül havonta más-más, a természethez vagy az adott hónap „környezetvédelmi jeles napjához" kapcsolódó feladatot kaptak. Szeptemberben a Duna vízállását mérték rendszeresen, októberben az Állatok világnapja alkalmából az iskola környékének állatvilágát kellett megvizsgálniuk. A Ne vásárolj semmit!-napon összeírták, mit nem vettek meg, és így mennyit spóroltak, decemberben pedig hószobrászkodtak. Az elkészült munkákat, beszámolókat havi rendszerességgel küldték be a múzeumba. A legügyesebbek - a József Attila Általános Iskola  4. osztálya és a Petőfi Sándor Általános Iskola 2. osztályosai - ajándékot kaptak, és muzeológus vezetésével körbejárhatták a múzeum tárgyi raktárát. A programot az idei tanévben is meghirdettük.
Bárd Edit - Duna Múzeum
2010. szeptember 5. 

Kunsztok

A kortárs képzőművészet egy élő műfaj, ezért megtehetjük, hogy magát a művészt kérjük fel munkáinak az interpretálására.
A Kunszt diákprogramjaira válogatott műalkotások között előfordul, hogy egy-egy alkotó gyakrabban szerepel műveivel. A diákok ezáltal könnyebben megismerik, sőt gyakran már felismerik a művész egyéni hangnemét. Annak érdekében, hogy ez még teljesebb legyen, olyan workshopokat szerveztünk, amelyeken személyesen is találkozhattak az alkotókkal.
A meghívott képzőművészeket arra kértük, hogy munkásságuk ismertetésén túl, találjanak ki egy olyan feladatot, amelyben együtt dolgozhatnak a tanulókkal, hogy ezáltal is segítsék a művészi attitűdjükben történő értelmező elmélyülést. A diákok így kísérleti graffitiben, beállított fotózásban, kiállításmegnyitó performenszben, blogtémák feldolgozásában, stb. vehettek részt.
A találkozásokból iskolai felhasználásra tíz rövidfilm készült, amelyekhez pár perces klippek tartoznak (http://vimeo.com/14919425).
A filmeket Bán András, Éliás István, Nagy Szilvia és Tuczai Rita szerkesztette. Készítői Nagy István és középiskolás diákjai voltak.
Éliás István - Miskolci Galéria
2010. augusztus 31.

Légy a Múzsám! – Múzsák kertje

A „Múzsák kertje” nyári irodalmi olvasótábor egy hetes, különleges irodalmi kalandozásra hívta-hívja a középiskolásokat az esztergomi Babits Mihály Emlékházba. A vállalkozás nem egyedi, 15 másik olvasótábor is hasonlóra vállalkozott az országban! Mire gondol egy mai fiatal, ha olvasásról van szó? Unalmas, színtelen, élettelen elfoglaltságra. Legalábbis így összegezték eddigi élményeiket azok a kamasz fiatalok, mintegy 17-en, akik részt vettek ezeken az agy-és lélektisztító napokon. A fotó egy közös szellemi reggelit örökít meg a híres autogram-fal előtt, amikor a számukra készült Múzsák Könyvéből olvastak fel verseket, majd azokról megosztották egymással személyes benyomásaikat. Az irodalom csodálatos, életteli világán keresztül egymáshoz és önmagukhoz kerülhetnek közelebb a táborozók. Minden feladat, játék, ötlet, ami kivitelezésre került, pont ezt szolgálta. A legapróbb részletek is feltölthetők irodalommal! A program kidolgozásában közreműködött a MIRE, Gulyás Gabriella, Bagó Ilona, Rabec István, Sudár Annamária, Mann Jolán, Tóth Franciska.
Tóth Franciska – Babits Mihály Emlékház, Esztergom
2010. július 10.

Dinnyeföld

Patrik éppen az Iparművészeti Múzeum dinnyeföldjén heverészik, az óriási dinnyekockákból álló új múzeumi játék elemei között. A különleges tárgyat Joó Emese koncepciója alapján Hegyi Beatrix 12-es diák tervezte, aki ezzel megnyerte azt a pályázatot, amelyet a múzeum a Kisképző (http://www.kiskepzo.hu/index.html) diákjai számára írt ki. A pályázat célja az volt, hogy a diákok a Rubik kocka inspirációjára olyan kreatív transzformációkat készítsenek, amelyek a kockából indulnak ki, de látványban, működési elvben és a rejtvény megoldását illetően újfajta játékszert hoznak létre. A nyertes alkotás 27 elemből áll, az egyenként 40 x 40 cm-es, kamionponyva borítású szivacskockák dinnye mintával festettek. Az egyes oldalak a 3 x 3-as kocka kirakási szabályának megfelelően egyezőek vagy különbözőek, a játéknak végtelen lehetősége, azonban csak egy kirakási megoldása van. A múzeumi órákon a dinnyekockákból építőjáték, ülőhely, vagy éppen rejtvény játék válik, amely alkalmas eszköz a játékos tanításra, a térgeometria, a térfogat és a felszín számítására, a kooperatív tanulásra.
Joó Emese - Iparművészeti Múzeum
2010. június 24.

Ipari Skanzen Iskolamúzeuma

A TMJV Tatabányai Múzeum Ipari Skanzenjében felépült iskola rekonstrukció a MÁK Rt. magán elemi népiskola épületének fő szárnya alapján készült. Az egyik osztályteremben az 1920-as évek, a másikban az 1960-as évek valódi berendezése áll. A korhű környezetben a látogatók az iskolai pedagógus szerepét játszó drámapedagógus segítségével könnyen a régi kisdiákok szerepébe lépnek. Az iskolamúzeumban nap mint nap megvalósul, hogy "itt és most" eleven élménnyé tesszük a régi iskolai tanórák eseményeit, pontosan úgy, mintha azok "akkor és ott" történnének. Az órák hitelességét két saját kiadvány is segíti: az Írásgyakorlatok és a Peti és Panni öltöztetőbabák a 60-as évekből, így közös szerepjátékkal és speciális eszközök felhasználásával valósul meg az időutazás a régi tanórák világába.

A dráma módszere jelenleg még új és ritka a múzeumpedagógiában. Tapasztalatom, hogy általa a külső hatások belső élménnyé válnak, és azáltal, hogy az elvont fogalmakat és a tárgyi örökséget minden korosztálynak konkréttá és jelenvalóvá teszi, mindenfajta múzeumi környezetben jól alkalmazható. Szívből ajánlom!
Kovács Éva – Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeum
2010. május

Két szólamban

A tolcsvai Land art Művésztelep alkotásairól készült fotókkal és Bartók Béla muzsikáival a Miskolci Galéria egyik családi napján egyszerre találkozhattak a gyerekek. Természetesen a hatás sokkal lenyűgözőbb lehetett volna, ha mindent élőben, a valóságban kapnak: a munkákat a természetben figyelhetik, s a zenét egy teljes szimfonikus zenekar játssza valahol a közelükben.
Tapasztalataink már voltak ebben a témában. Hogyan reagálnak a gyerekek, ha szemükre és fülükre egyszerre hatunk? Egy előző múzeumpedagógiai kezdeményezésünkben Kondor Béla munkáihoz illesztettünk 20. századi zeneműveket, melyek élő előadásának hallgatása közben a gyerekek szinte lélegzetüket is visszafojtva alkottak, teljes átéléssel, a munkájukból fel-felnézve.
Most a land art művektől inspirálva – melyek között hóból készült alkotások is szerepeltek – fekete kartonon sóval készítettünk folyamatrajzokat. A képi élmény és a közben ahhoz hangulatában illeszkedő zene hatására némely gyerekek ujjai közül folyamatos áttűnésekkel - gyakran a muzsika történéseit ritmikusan követve - vonalak, foltok, tökéletes lelki harmóniát sugárzó zenerajz-variációk születtek. Ej, ha ezt a Czakó Feri látta volna…
Csuka Tímea és Éliás István, Miskolci Galéria
2010. április 24.

Íjtól a géppuskáig – avagy a „csaknem pacifista” fegyvertörténet

Ez a múzeumpedagógiai program/sorozat/ nem a fegyverek dicsőítését szolgálja. Kortól, nemtől és előképzettségtől függetlenül széles ívű áttekintést ad a hadtörténelemtől kezdve a technika-, a gazdaság- és szociológiatörténeten, irodalomtörténeten keresztül, alapvető kémiai, fizikai, biológiai ismeretekig.
A célközönség 12 évestől 99 éves korosztályig terjed. Interaktív, az átélést nagymértékben tárgyak, tárgy együttesek segítségével bemutató foglalkozásból áll /fegyvert kézbe is adok!/, amely jelentős mértékben bevonja, aktivizálja, időnként provokálja a résztvevőket. Ésszel, szívvel, kézzel, vagyis a kognitív, affektív, motoros képességek fejlesztése és a kíváncsiság felkeltése a cél. Minél több érzékszerv bevonására törekszem /„puskaport szagolnak” és komiszkenyeret is kóstolnak/.
A foglalkozások általában 40 és 90 perc időtartamúak. Az új- és a népszerűséget talán a téma misztikumában, a sokoldalú megközelítésben, valamint a résztvevők aktivizálásában látom.
Németh Csaba - Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2010. április 7.

Hol a (kor)határ?

A miskolci Nagy Kunszt tanulmányi múzeumban, kifejezetten pedagógiai célzattal, előre megtervezett módszertani ötletek alapján készülnek kortárs képzőművészeti műalkotásokból bemutatók, és ilyen célból rendeződnek hozzájuk installációs, környezeti elemek is.
A Betűzve program során egy vörös függöny 7, 14, 16, 18, 43, 72, stb. feliratú, a televízióból jól ismert korhatárkarikákkal utalt a mögötte várható tartalmakra. Persze a számok rendezetlen komolytalanságából is következtethetünk arra, hogy a függöny mögött erotikus szabadosság helyett, csupán a művészek által bemutatott erősebb vélemény-nyilvánításról volt leginkább szó. Középiskolás nagykamaszok szerint: sajnos! Annyira így volt ez, hogy amikor kisiskolások érkeztek, a szándékosan széthúzva hagyott függönyre rá sem bagóztak.
A bent lévők: Németh Hajnal, Sugár János és Nagy Kriszta munkái így nem csak egy közös térbe helyeződtek, hanem különös aspektusú, irányított figyelemre is számíthattak.
Az érdeklődés felkeltésén túl, szinte önjáró módon történtek a diákok kérdésfelvetései, egymással és a közösséggel történő értelmezéseik, véleményalkotásaik.
Éliás István, Miskolci Galéria
2010. március 22.

Múzeumban egy egész iskola!

Hozzávalók:
1 célcsoport: Toldy Ferenc Gimnázium – 381 fő: 12-18 éves tanulók
1 ötletgazda: Bujtor Anna, múzeumpedagógus
8 önkéntes vagy az iskola lelkes tanulói egy-egy pontosan járó órával
1-2 együttműködő tanár
eszközök
Elkészítés: Készíts táblázatot az iskola osztályainak mozgatásához! 80 percenként 4 osztály érkezhet, mindegyikük kapjon egy vezetőt. Egy helyszínen egy osztály pontosan 20 percet tölt, ahol önkéntesek fogadják őket. Négy helyszínen forgó rendszerben mozognak, az állomásokon különböző tevékenységformákat váltják egymást, kevés, feldolgozható és élményszerűen közvetített információval: 1. puzzle, verskirakó 2. mozgásos feladat: őrjáték, fogó 3. kiállítás: játékos feladatlap kitöltése 4. manuális feladat
Ez a forma korosztálytól függően feltölthető más tartalommal az iskolák igényei és az adott múzeum adottságai szerint.
A nemzeti ünnep kapcsán mi a következő tartalmakkal töltöttük fel a sémát: Petőfi-puzzle, Nemzeti dal kirakása, Táncsics börtönkulcsának megszerzése az őrtől, forradalmi kvíz, 12 pont nyomtatása és aláírása lúdtollal stb.
És egy nap alatt itt járt egy egész iskola! Jövő évre meg már kettő bejelentkezett…
Bujtor Anna - Petőfi Irodalmi Múzeum
2010. március 12.

Szőnyeg - bombázók


A videó célja, hogy az Afgán háborús szőnyegek című tanulmányi kiállításhoz kapcsolódó Repülő, szőnyeg, fegyver, nem című, középiskolásoknak szóló múzeumi óra népszerűsítését mai, modern, a célközönséghez alkalmazkodó kommunikációs forma és csatorna segítségével: Youtube videó formájában is lehetővé tegye. http://il.youtube.com/watch?v=UBEvU2HgB7g&feature=related
A videót Nyolczas Erika muzeológus közreműködésével Novinszki Tamás készítette. A Youtube videó megtekintése - rendhagyó múzeumpedagógiai ajánlóként - mind a diákok, mind a pedagógusok számára kényelmes és gyors, megismételhető és gyorsan terjeszthető megoldás. A film nyelvén közvetítve a szőnyegeket bemutató kiállítások élőbbek és vonzóbbak, mintha ugyanezt szöveges formában, papír alapon vagy állóképekkel tennénk.
A Szőnyeg-bombázók videó ajánló ötletgazdája Joó Emese, a tanulmányi kiállítást vele együtt Nyolczas Erika és Fáykiss Kata készítette, a múzeumi óra kidolgozásában és vezetésében Széni Katalin vesz részt.
Joó Emese, Iparművészeti Múzeum
2010. február 1.

Buborék - Az élő képregény

A Comics - Kortárs magyar képzőművészek képregényei című kiállításához kapcsolódó családi programon szövegbuborékos játékvariációkkal próbáltam a megfigyelésen túl, a műfaj értelmezését is elősegíteni a résztvevőknek.
Ami a számos lehetőség közül megvalósult:
* Nagyméretű szövegbuborékokra előre felírt szavak irányításával élőkép alkotása, oly módon, hogy a buborékokat a fejünk mellé tartva egy képregény élő figurájává váljunk.
* Rövid szituációs történetből kiindulva élő képregény fotózása, üres szövegbuborékok feliratozásával a történetet erősítő testtartás és beállások útján.
* A kiállításba szereplő alkotások reprodukcióit új feliratokkal más történetté alakítottuk.
* Össze nem illő mai „hősök” kerültek egy lapra (pl. Micimackó - Spongya Bob), s szövegbuborékok által beszélgettek.
* Kartonlapon véletlenszerűen elszórt szövegbuborékokat újságokból kivágott figurákkal egészítettünk ki, majd megszólaltattuk őket.
A foglalkozásra érkezéskor titkon fotók készültek a résztvevőkről, akik ezt kinyomtatva és felbuborékozva kapták meg távozásukkor, otthoni szövegfeltöltésre.
Hári Krisztina, FMMI Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
2010. január 31.

Repülő szőnyeg

A gyerekek a Repülő szőnyeg című új, mesés múzeumi óra végén, az Oszmán-török szőnyegek című kiállítás bejárata előtt ülnek a repülő szőnyegen. Hogy el ne szédüljenek a magasban, be kell fogniuk a szemüket, miközben jól érzik a szél zúgását és fújását, amit egy ventillátor segítségével keltünk a számukra. A múzeumi óra az alsós életkornak megfelelően végig a mese fonalán halad, a gyerekek Naszreddin Hodzsa vezetésével egy játékos utazáson - amulett készítés, bazár, tánc, fürdő, dzsámi - keresztül ismerkednek meg a török szokásokkal, miközben megfejtik a szőnyegek titkát. Jó gyakorlatnak bizonyult, hogy a gyerekek csak a múzeumi óra legvégén, igyekezetük jutalmául, nagy várakozás után repülhetnek be a varázslatos szőnyegek birodalmába, azaz a múzeumi kiállításba. Az előkészítésnek köszönhetően a gyerekek kíváncsiakká válnak, és örömmel fedezik fel a kiállítást.
A múzeumi óra kidolgozója Diamant Lívia, Széni Katalin, Kovács Erzsébet és Joó Emese, a megvalósításban Fáykiss Kata és Joó Julianna is részt vesz.
Joó Emese, Iparművészeti Múzeum
2010. január 04.