A Pedagógiai Múzeum múzeumpedagógiai mentorprogramja - száz esztendős iskolák

Múzeumpedagógiai mentorprogramunk célja, hogy az OSA Archívum által kezdeményezett Budapest100 rendezvénysorozatba minél több „100 esztendős” iskolát vonjunk be. Célunk nem csupán az, hogy megnyíljanak az épületek a nagyközönség számára, és megtekinthetővé váljanak iskolaépítészeti remekeink, hanem az is, hogy a programok szervezésébe és lebonyolításába bekapcsoljuk az ott dolgozó pedagógusokat, s legfőképpen a diákokat is.
Ezzel tudunk alkalmat adni arra, hogy mind a tanárok, mind a tanulók közelebbről is megismerkedhessenek az elmúlt száz év oktatás- és iskolatörténetével, inspirációt kapjanak iskolájuk múltjának felkutatásához, mind az építészettörténeti források, mind a tárgyak, szemléltető eszközök, írott dokumentumok stb. terén. Rendezzenek iskolatörténeti kiállítást, építsenek ki kapcsolatokat a hajdani pedagógusokkal és az iskola régi növendékeivel, a nyitott hétvégén az épületbe látogatókat maguk kalauzolják, váljanak önálló és értő tárlatvezetőkké. Mindezzel növelve saját intézményük megbecsülését és önbecsülésüket is.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése