Ipari Skanzen Iskolamúzeuma

A TMJV Tatabányai Múzeum Ipari Skanzenjében felépült iskola rekonstrukció a MÁK Rt. magán elemi népiskola épületének fő szárnya alapján készült. Az egyik osztályteremben az 1920-as évek, a másikban az 1960-as évek valódi berendezése áll. A korhű környezetben a látogatók az iskolai pedagógus szerepét játszó drámapedagógus segítségével könnyen a régi kisdiákok szerepébe lépnek. Az iskolamúzeumban nap mint nap megvalósul, hogy "itt és most" eleven élménnyé tesszük a régi iskolai tanórák eseményeit, pontosan úgy, mintha azok "akkor és ott" történnének. Az órák hitelességét két saját kiadvány is segíti: az Írásgyakorlatok és a Peti és Panni öltöztetőbabák a 60-as évekből, így közös szerepjátékkal és speciális eszközök felhasználásával valósul meg az időutazás a régi tanórák világába.

A dráma módszere jelenleg még új és ritka a múzeumpedagógiában. Tapasztalatom, hogy általa a külső hatások belső élménnyé válnak, és azáltal, hogy az elvont fogalmakat és a tárgyi örökséget minden korosztálynak konkréttá és jelenvalóvá teszi, mindenfajta múzeumi környezetben jól alkalmazható. Szívből ajánlom!
Kovács Éva – Tatabánya Megyei Jogú Város Tatabányai Múzeum
2010. május

2 megjegyzés:

  1. Kedves Éva!

    Gratulálok az "IDŐUTAZÁS" című múzeumpedagógiai kezdeményezéshez, amely Múzeumpedagógai Nívódíjat kapott idén! A térdeltetés igen hatásos nevelési eljárás volt anno... További sok sikert kívánok:

    Franciska (Babits Mihály Emlékház)

    VálaszTörlés
  2. Az "Időutazás" című múzeumpedagógiai kezdeményezés 2010-ben, a Székesfehérvári Múzempedagógiai Évnyitón Nívódíjban részesült.

    VálaszTörlés