Hol a (kor)határ?

A miskolci Nagy Kunszt tanulmányi múzeumban, kifejezetten pedagógiai célzattal, előre megtervezett módszertani ötletek alapján készülnek kortárs képzőművészeti műalkotásokból bemutatók, és ilyen célból rendeződnek hozzájuk installációs, környezeti elemek is.
A Betűzve program során egy vörös függöny 7, 14, 16, 18, 43, 72, stb. feliratú, a televízióból jól ismert korhatárkarikákkal utalt a mögötte várható tartalmakra. Persze a számok rendezetlen komolytalanságából is következtethetünk arra, hogy a függöny mögött erotikus szabadosság helyett, csupán a művészek által bemutatott erősebb vélemény-nyilvánításról volt leginkább szó. Középiskolás nagykamaszok szerint: sajnos! Annyira így volt ez, hogy amikor kisiskolások érkeztek, a szándékosan széthúzva hagyott függönyre rá sem bagóztak.
A bent lévők: Németh Hajnal, Sugár János és Nagy Kriszta munkái így nem csak egy közös térbe helyeződtek, hanem különös aspektusú, irányított figyelemre is számíthattak.
Az érdeklődés felkeltésén túl, szinte önjáró módon történtek a diákok kérdésfelvetései, egymással és a közösséggel történő értelmezéseik, véleményalkotásaik.
Éliás István, Miskolci Galéria
2010. március 22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése