Állatkert másképp


A nagymamád járhatott az Állatkertben, amikor annyi idős volt, mint most te? – ez volt a KvízKaland és a Bóbita Magazin Világkörüli kalandozás című közös programjának felütő kérdése. Nem véletlenül, az Állatszeretet Fesztiválra szervezett rendhagyó állatkerti kalandozáson a vezérfonal a régi, megújult és új épületek és kifutók megismerése volt, hiszen a KvízKaland  fő profilja, a város mint kiállítótér használata. Természetesen közben megfigyeltük az állatokat is, s a kalandozást attól vált világ körüliévé, hogy térképen is elhelyeztük őket. Az egyórás vezetett sétához ugyanis színes-képes sétalap is készült. A séta végére minden kontinensre került lakó. A játékos feladatokat közösen oldottuk meg, illetve a megfigyeltek alapján 7 kérdésre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. A jó válaszokat leadók között könyveket és egy diavetítőt sorsoltunk ki. Az iskolás csoportok könyvjelzőt, diafilmet és cukrot kaptak ajándékba.
Rozgonyi Sarolta, KvízKaland, www.kvizkaland.hu
2012. november 09.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése